Még egyszer az agresszióról
vasárnap, november 18, 2012
Új kisfiú jött idén szeptemberben a csoportunkba. Kíváncsian, szeretettel fogadtuk mi is, a gyerekek is. Hallomásból úgy tudtuk (az előző óvónéniktől), hogy nem egy könnyen kezelhető gyerek, de a szóbeszédekre sosem szoktam odafigyelni, inkább a saját tapasztalataim alapján szeretem megismerni a gyerekeket. Már az első hetekben feltűnt, mennyire okos, értelmes fiúcska. Minden éneket, verset hamar megtanult, a német nyelvű dalocskákat már pár nap múlva önállóan, hangosan énekelte (pedig ezt nem várjuk el az oviban).
Nagyon szépen mesélt és nagyon jókat lehetett vele beszélgetni. Sok alkalmunk volt arra, hogy megdicsérjük, ezt naponta meg is tettük. De ezek mellett észrevettük azt is, hogy rendszeresen megrúgja, megüti, ellöki társait, sokszor ok nélkül. Amerre ment, arra biztos, hogy sírva fakadt valaki.
Ezek a problémák már naponta jelentkeztek, így természetesen megpróbáltuk ennek az okát kutatni. Miért van benne ekkora feszültség? Mit tehetünk ennek oldódása érdekében? A szülőkkel való beszélgetésekből azért fény derült arra, mitől is olyan zaklatott ez a kisfiú. De még mindig ott volt a probléma: mit tegyünk, hogy ez a viselkedés ne állandósuljon nála, hiszen az egész csoport életét negatívan befolyásolta. Segítségként bújni kezdtem az agresszióval foglalkozó könyveket és sok olyan információt találtam, ami talán segít megérteni az ilyen típusú viselkedések okát.
Agresszió és erőszak nem ugyanaz.
Az első furcsa dolog, amit sok könyvben olvastam, hogy az agresszió egy olyan energia, ami nélkülözhetetlen az életünkben, ebből kifolyólag nem szabad megsemmisíteni. Szerepe volt mindig is az ember fennmaradásában, akár a zsákmányszerzésre, akár a terület védelmére gondolunk. Sokan azonban összekeverik az agressziót az erőszakkal.
Mit nevezhetünk agressziónak?
- Cselekvésben megnyilvánuló magatartás: lökdösés, megverés, megrúgás, harapás, csípés stb.
- Verbális agresszió: szidás, sértegetés, becsmérlés, csúfolás (az ovis gyerekek gyakran mondogatnak előszeretettel csúnya szavakat, de ezt általában viccből teszik, na meg azért, mert nem szabad - ez nem mindig jelent agressziót).
- Szimbolikus agresszió: nyelvnyújtogatás, szamárfül mutatás (természetesen itt sem az egyszer alkalomra kell gondolni).
- tárgyi agresszió: tárgyak dobálás, rongálás.
Azért, hogy tenni tudjunk az agresszív magatartás ellen, mindenképpen ismernünk kell, hogy miért alakul ki egyáltalán valakinél ez a típusú viselkedés. A szakemberek egy sor dolgot felsorolnak, amik előidézhetik az agresszív viselkedést. Ha jobban megnézzük ezeket, nagyon sok közülük felmerülhet az óvodai közösségben, vagy a családban is.
 |
| Egy gyermek agresszív viselkedésének sokféle oka lehet. |
- A saját terület védelme. Biztosan tapasztalt már mindenki olyat, hogy a nagyobb testvér féltékenyen őrzi saját szobáját, játékait a kisebb totyogó elől. Ha a kicsi mégis kárt tesz ezekben, szinte automatikusan odacsap, vagy ellöki a nagytestvér. Az oviban is sokszor előfordul, hogy valakinek a játékterületére durván belegázol valaki (például a szőnyegen épített várba akár véletlenül belerúg), ebből mindig konfliktus adódik, amit sokszor agresszív magatartás kísér.
- Tulajdonnal kapcsolatos agresszió. Ez is megtalálható a gyerekeknél. Ha kitépik a kezéből a játékát, a többség biztosan agresszióval fog reagálni.
- Rangsorral kapcsolatos agresszió. Bizony már az oviban is megjelennek a különböző típusok: az irányító, hangadó típus, és azok, akik követik az általa kitalált forgatókönyvet. A vezéregyéniségek általában akaratos természetűek, és ha valaki más akar irányítani, bizony nem hagyják szó nélkül. A családban ez a típusú agresszió gyakran a kistestvér születésével jelenik meg, aki a nagyobb gyermek addigi rangsorbeli első helyét veszélyezteti.
- Frusztrációs agresszió. Ez akkor jelentkezik a gyerekeknél (is), ha megakadályozzák egy bizonyos cél elérésében. Nem mehet éppen akkor oda, ahova ő akar, nem csinálhatja azt, amit ő akar. Természetesen ez gyakran előfordul az oviban is, hiszen az étkezésnek, alvásnak, udvarra menésnek egyszerre kell történnie, ez pedig nem mindenkinek tetszik. Otthon is biztosan sokaknak ismerős az öltözködésnél, lefekvésnél kialakuló agresszív magatartás.
- Kívülállókkal szembeni agresszió. Ez talán jobban jellemző már a kisiskolás korra, amikor csapatokat, bandákat alkotnak a gyerekek, és akit nem vesznek be, azt csúfolják, gúnyolják, piszkálják. Azért ennek a csírái is néha megjelennek már a nagycsoportosoknál.
- Autoagresszió: ez az az eset, amikor a gyermek önmaga felé mutat agresszív magatartást: ide tartozik az ajakharapdálás, körömrágás, melynek oka mindig valamilyen feldolgozatlan belső feszültség, bizonytalanság.
Sok tudós állítja, hogy az agresszív viselkedés hátterében az illető kisebbrendűségi érzése áll. Ezzel a viselkedéssel próbálja kompenzálni az illető az önbizalomhiányát, azt akarja elérni, hogy kontrollálni tudja az eseményeket. De ezt nem tudja máshogyan elérni, csak durva eszközökkel. Mintha azt mondaná a viselkedésével: "Most az lesz, amit én szeretnék.", hiszen a valóságban egy csomó dolog nem úgy van, ahogyan ő akarja. Az agresszív gyerek érzelmileg mindig bizonytalan, támasz nélkül érzi magát, tulajdonképpen azért hívja fel magára a figyelmet, mert segítséget keres.
Miért ilyen gyakori manapság az agresszív viselkedés?
A mai világ gyorsabb, hangosabb, színesebb, intenzívebb, változékonyabb. Több benne az agresszió is. Pedagógiai eszközökkel nem lehet megszüntetni az agresszív magatartást a gyerekeknél, mert ez egy társadalmi-gazdasági probléma - nyilatkozta egy napilapban Forray R. Katalin, a neveléstudomány egyik neves szakértője. Valóban, ha körülnézünk, agressziót látunk a hétköznapokban az emberek viselkedésében, a TV műsorok és a számítógépes játékok ehhez csak még többet tesznek hozzá. A gyerekek is naponta találkoznak ezekkel a magatartásformákkal, ráadásul nagyon kevés család manapság az, amely megfelelő érzelmi támaszt, kiegyensúlyozottságot tud nyújtani nekik (gondoljunk csak a válások nagy számára). Természetesen a szülőkre is iszonyatosan nagy teher nehezedik, hiszen amikor a mindennapi megélhetésért kell megküzdeni, akkor háttérbe szorulnak az egyéb igények (például közös játék, vacsora esténként, beszélgetés a családtagokkal). Sajnos az óvodai életben is akad olyan tényező, amely nem kedvez az agresszív viselkedés visszaszorításának. Az óvodai csoportok (talán a kis falvak kivételével) túlzsúfoltak. Tudományos kutatások bizonyítják, hogy a zsúfoltság felerősíti az agresszív magatartást. 31 fős csoportban pedig képtelenség annyi időt szánni egy-egy gyerekre, amennyit kellene annak érdekében, hogy kiegyensúlyozottan, nyugodt légkörben fejlődjenek.
Mit tehetünk?
" A gyerekkel kapcsolatos bármilyen gond esetén a legnagyobb felelőssége a szülőnek van, a leghatékonyabb lehetősége is. Ez a felelősség nyomasztó,de nem lehet kibújni alóla - akkor vállaltuk, amikor életre hívtuk a gyermekünket." - írja Buda Mariann egyetemi adjunktus egyik tanulmányában, majd azt ajánlja:
- Figyeljünk oda magunkra: milyen elvet követünk az agresszióval kapcsolatban? Mit tartunk helyesnek, vagy helytelennek? Ne felejtsük el, hogy a gyerek mindig a VISELKEDÉSÜNKBŐl tanul, sosem abból, amit mondunk neki. Sose alkalmazzunk agressziót a nevelésben! Agresszív módszerekkel nem küzdhetünk az agresszió ellen!
- Figyeljünk oda a gyerekre! Ha észrevesszük, hogy másokkal szemben erőszakos, ne arra gondoljunk: lám, milyen jó, hogy meg tudja magát védeni, van tekintélye! Ha a tekintély mögött az erőszak áll, lecsökken annak az esélye, hogy majd igazi barátai lesznek, hogy őszinte kapcsolatokat tud majd kialakítani. Ehelyett törődjünk vele többet: problémáival, érzelmeivel, segítsünk neki megnevezni érzelmeit, indulatait, adjunk tanácsot, mi lenne a jó megoldás konfliktushelyzetek esetén.
Ajánlott irodalom:
Korábbi bejegyzés az agresszióval kapcsolatban
0 megjegyzés