Ha verekszik a gyerek...

szombat, szeptember 22, 2012

Nemrégen egy csapat kiscsoportos szülő mellett álltam az óvoda udvarán. Az egyikük ijedten szólalt meg, amikor meglátott egy tündéri, fürtös hajú kisfiút a mászókán: - Nézzétek, ott a harapós Tibike! (Mint kiderült, a szülők a bölcsődéből ismerték a kisfiút.) A többiek egyszerre fordultak oda aztán egymásra nézve mondták: - Úristen! Már megint kezdődik? Akkor felkészülhetünk! 
Ezután rémtörténetek kezdődtek azokról az esetekről, amikor X és Y kislány kék és lila foltokkal ment haza, mert a harapós kisfiú egyfolytában terrorizálta. 


A kisfiú eközben - mivel meghallotta, hogy róla beszélnek és egyébként is mindenki őt nézte - lábát lógatva ült a mászókán és angyali ábrázattal nézett vissza a tőle rettegő anyukákra.
Ezután nem hagyott nyugodni a gondolat: hogyan lesz egy ilyen édes kisfiúból a szülők réme? Sajnos a saját csoportomban is van rá példa, hogy egy gyönyörű arcú kislányban mennyi elfojtott düh és agresszió tombolhat, ami a nap folyamán a konfliktushelyzetekben bármikor kitörhet. Bizony van min gondolkodni egy óvónéninek, amikor azt tapasztalja, hogy a "gyereke" rendszeresen verekedéssel próbálja megoldani a nehéz helyzeteket. Sok-sok szakkönyvet elolvastam már a témáról és ezek alapján gazdagabb lettem néhány gondolattal, amik talán segítenek megvilágítani a problémát.


Az agresszió mögött mindig valamilyen feldolgozhatatlan feszültség, felgyülemlett düh és tehetetlenség húzódik meg. Ennek nagyon sokféle oka lehet, íme néhány példa:
  • Lehet ez maga az óvodába kerülés ténye. Az ismeretlen környezetben új szokásokkal, szabályokkal szembesül a kisgyermek, ráadásul szinte segítség nélkül kell boldogulnia ebben az új miliőben. Frusztrálhatja a zsúfoltság, a nagy hangzavar is. Ha eddig egyedüli gyerek volt, valószínűleg nincs ínyére az sem, hogy mindenen osztoznia kell: a játékokon, a rajzeszközökön, a mosdón, de még az óvónéni figyelmén és szeretetén is.

  • Nagyon sokszor feszültséget okoz a gyermekben a kistestvér születése, pláne ha ő nemsokára óvodába kerül és az anyuka otthon marad kicsivel. Ezt is természetes reakciónak tekinthetjük a gyermek részéről, hiszen a számára legfontosabb személyhez fűződő kapcsolatát veszélyezteti az új jövevény.  

  • Bármilyen családon belüli konfliktus, betegség, válás, huzamosabb ideje fennálló feszült hangulat eredményezheti a kisgyermekben is az agresszió megjelenését. Ha otthon nincs is kiabálás, vagy verekedés, a gyerek akkor is megérzi a feszült légkört. "Jancsi azért csap az asztalra, mert érzi, hogy legszívesebben édesanyja is ezt tenné." - írja az egyik könyv.

  • Az is előfordulhat, hogy egyszerűen a mindennapi stressz, a felhalmozódott kötelességek, tennivalók miatt mi is folyamatosan feszültek, elégedetlenek, boldogtalanok vagyunk. Talán már észre sem vesszük, de idegesen szólunk a gyerekhez, sürgetjük, siettetjük, nem érünk rá meghallgatni, nemhogy leülni játszani vele. Észrevétlenül kialakul benne is ez a viselkedés, hiszen számára mi, a szülei vagyunk az elsődleges minta minden téren. Lehet, hogy ő a társai felé fogja továbbadni a türelmetlenséget, azt, hogy könnyen haragra gerjed a legkisebb probléma esetén is. 

  • Talán első hallásra furcsának tűnik, de az agresszió lehet a figyelemfelkeltés egyik formája is. Úgy érezheti, nem törődnek vele eleget, nem kap elég szeretetet, ezért jelez: én is itt vagyok, ide nézzetek! Ezek a gyerekek valójában belül bizonytalanok, nem találják a helyüket, ezt próbálják kompenzálni viselkedésükkel.
  • Természetesen fennáll az a lehetőség is, hogy otthon ezt a megoldási módot látja a kisgyermek. Lehet, hogy a szüleinek gyakran eljár a keze, hogy ők helyesnek tartják a fegyelmezésnek ezt a módját, mert őket is így nevelték.

Bárhogy is van, annyi biztos, hogy az agresszív gyerek nem tudja egyedül megoldani a problémáját, felnőtt segítségére van szüksége. Mit tehetünk ha a gyerek rendszeresen verekedéssel akarja megoldani a konfliktusokat?



  • Először is tudatosítsuk magunkban (akár más gyereke, akár a sajátunk), hogy ennek a kisgyereknek problémája van, amit nem tud megoldani. Nem azért verekedik, mert "rossz", hanem azért, mert nem tudja mit kezdjen az agressziót kiváltó okkal. Ilyenkor egyszerűen az a helyzet, hogy nem tud máshogyan kommunikálni. Gondoljunk bele: ő még nem tudja megfogalmazni, elmondani azt, amit a szívét nyomja, amit csak sejt, érez - például az otthoni veszekedésekből, a feszült légkörből.
  • Ha a saját gyermekünkről van szó, mindenképpen gondoljuk át, mi lehet a verekedés kiváltó tényezője. Ha az óvónő beszélgetést kezdeményez erről, nem szabad támadásnak, kritikának venni - neki kötelessége, hogy megoldja ezt a problémát. (Sajnos én is tapasztaltam már, hogy nem minden óvónő tudja megszólítani a megfelelő módon a szülőket. Nem megoldás, ha egymásra próbáljuk hárítani a felelősséget.) Mindenképpen fontos a megfelelő együttműködést megtalálni ebben a helyzetben.
  • Ha otthoni probléma áll a dolog hátterében, akkor a kiváltó okot mi, óvónénik természetesen nem tudjuk megszüntetni. Testvérféltékenység, vagy másfajta nevelési probléma esetén persze tudunk tanácsot adni, de a magánéleti konfliktusokra nem is illik rákérdeznünk. Ha bizalmas a kapcsolat szülő és óvónő között, akkor részben azért rálátunk a problémára, de - ha a háttérben meghúzódó ok továbbra is fennáll - általában csak mérsékelni tudjuk a tüneteket. 
  • A legtöbb,amit tehetünk, (amellett, hogy a társak felé irányuló fizikai agresszió esetén azonnal határozottan fellépünk), hogy szeretet, törődést, sok simogatást, ölbeültetést és dicséretet adunk a kisgyermeknek. Biztosan van olyan, aki erre azt gondolja: "Nem elég, hogy verekszik, még meg is dicsérik?" Természetesen nem akkor dicsérjük meg, amikor verekszik, és ezt a gyermek is pontosan tudja. Minden módon éreztetjük vele, hogy őt magát szeretjük, de a negatív viselkedését elítéljük. Ezzel szemben amikor pozitív dolgot tesz (segítőkész, igyekszik, kedvesen fordul mások felé) azonnal megjutalmazzuk dicsérő szóval, elismerő pillantással. Ezzel segítünk neki megerősíteni a megfelelő viselkedésmintákat. 
Még néhány jó tanács, ha a te gyermeked is verekedős:
  • Ha más szülőktől rosszalló megjegyzéseket kapsz, mondd egyszerűen azt: " Igazán sajnálom, igyekszünk mihamarabb megoldani a problémát." Ne vedd fel a kesztyűt és ne kezdj el tagadni sem, nem érdemes veszekedést provokálni, az csak ront a helyzeten.
  • Biztosíts rá lehetőséget, hogy gyerkőcöd sokat mozogjon, szaladgáljon! Legyen elég lehetősége levezetni a felgyülemlett feszültséget!
  • Ne titkold előtte, ha neked is rosszkedved van, ideges vagy. Inkább próbáld meg az ő életkorának megfelelően röviden elmagyarázni a helyzetet. Nevezd meg saját érzéseidet, valld be, hogy "ma nagyon elfáradtam és még vacsorát is kell főznöm, ezért nincs túl jó kedvem". Vagy: " Nagypapa nem érzi jól magát és ettől én is szomorú vagyok. Ezt ő is jobban megérti, és nem lesz benne bizonytalanság érzés azzal kapcsolatban miért nem figyelsz rá.
  • Soha ne üsd meg abból a célból, hogy megtanulja, ez másoknak is így fáj! Én megingathatatlanul hiszek abban, hogy az agresszió agressziót szül! Nem láttam még olyan gyereket, aki ettől abbahagyta volna a verekedést!
  • Mindenképpen szánj időt viszont arra, hogy sokszor elmondd neki, mennyire szereted. Ezt mutasd ki öleléssel, puszival, simogatással is! Ez sokszorosan többet ér, mintha naponta tízszer elmondod, hogy "Ne verekedj!" 
Az alábbi  videón Csenki Laura gyermekpszichológus beszél a gyermekkori agresszióról:

 Az agresszivitás forrásai gyermekkorban

You Might Also Like

0 megjegyzés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Popular Posts

Like us on Facebook

Flickr Images