Kötelező lesz az óvoda?

csütörtök, október 04, 2012


Hamarosan megjelenik az új köznevelési törvény, amellyel kapcsolatban már sok felröppenő (rém)hír terjeng a szülők között. Tőlünk, óvónéniktől is sokan kérdezik nap, mint nap: tényleg kötelező lesz 3 évesen óvodába jönni? Vannak, akik talán furcsállják, hogy nem mindenki szeretné még óvodába járatni a gyermekét ennyi idősen. Valójában mi, óvónénik is azt valljuk, nem határozható meg pontosan, hogy melyik gyerek hány évesen érik meg az óvodába lépésre. Mit is mond erről az új köznevelési törvény?





A Magyar Közlöny 2011. december 29-i számában jelent meg a 2011. évi CXC. törvény "A nemzeti köznevelésről" címmel. Ebben olvashatunk a közoktatás tervezett jövőjéről és többek között a címben felvetett kérdésről is. Íme a vonatkozó szövegrészlet (8 §) :

"A gyermek, abban az évben, melynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson vesz részt. "
Érdekes ez a megfogalmazás, hiszen nincs benne, hogy kötelező, mégis tényként állapítja meg azt, hogy a 3 évesek óvodába mennek (legalábbis délelőtt). Ha tovább olvasunk, akkor viszont más is kiderül:

"A jegyző - az egyházi és magán fenntartású intézmények esetében a fenntartó - a szülő kérelmére, valamint az óvodavezető és a védőnő egyetértésével ...az ötödik életév betöltéséig felmentést adhat a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól..." de nem ám akármilyen esetben, hanem csak akkor, ha "... a gyermek családi körülményei, képességeinek kibontakoztatása, sajátos helyzete indokolja."

Egy kicsit ezen is elgondolkodhatunk: mi indokolhatja azt, hogy egy gyerek 3 évesen még ne menjen oviba? 
  • Nekem, mint óvónőnek először is azt jut eszembe:  ha a kisgyermek egyszerűen még nem érett meg rá - igaz, ez a lehetőség nem szerepel a szövegben. Vagy talán ez lehet a "sajátos helyzet"?
  • Azt is el tudom képzelni, hogy éppen kistestvér született a családban, ami szintén azt indokolja, hogy egy darabig még maradhasson a nagyobb 3 éves is otthon, ismerkedjen a kistesóval, szokja meg az új helyzetet, ne érezze úgy, hogy őt elküldik a háztól. Nem beszélve arról, hogy az anyukának sem könnyű egy pici babát hozni-vinni akár még télidőben is. Ezek lehetnek például a "családi körülmények".
  • De hogy mire gondolnak, amikor azt írják: képességeinek kibontakoztatása azt indokolja, hogy ne menjen óvodába? Ezt még nem sikerült megfejtenem. 
Ebben a paragrafusban olvashatunk egyébként még arról is, hogy az óvoda felveheti azt a gyermeket is, aki még nem töltötte be a harmadik évét, de csak abban az esetben, ha az összes felvehető 3 évest felvette és még van szabad hely.

 Tulajdonképpen mindenki megnyugodhat, mert a feltételek adottak azok számára is, akik még otthon tartanák a gyereküket, illetve mehetnek a 2,5 évesek is - ha van még szabad hely.

Még egypár fontos gondolat arról, hogy mikor is mondjuk egy kisgyermekre, hogy megérett az óvodai életre:

  • Érzelmileg nem kötődik elválaszthatatlanul az édesanyjához. Megtapasztalta, és elfogadja időnként mások felügyeletét is. Érdeklődni kezd a többi kisgyerek iránt, szívesen megy (szülői felügyelettel) játszótérre, játszóházba, időnként eltávolodik a szülőtől, hogy felfedezze az új környezetet.
  • Megbízhatóan szobatiszta legalább nappal (2,5 éves gyerekeknél ez még nem mindig alakul ki.) A délutáni alváskor újra előforduló bepisilést okozhatja maga az oviba lépés ténye is, általában idővel ez rendeződni szokott. 
  • Az önállóság bizonyos szintjét is el kell érni az óvodába lépésre. Evés, öltözködés, kézmosás - valamelyest egyedül kell tudnia elvégezni, de természetesen ebben mi, óvónénik is segítséget nyújtunk. 
  • Jó, ha érthetően tud kommunikálni, bár az utóbbi években azt tapasztaljuk, hogy nagyon sok kisgyermek érkezik az oviba úgy, hogy nem értjük, mit mond. Ez sajnos megnehezíti az ő számára is a beilleszkedést. Azért nem kell megijedni, az óvodai közeg általában nagyon hamar előrelendíti a beszédfejlődést - hiszen előbb-utóbb muszáj közölnie a kívánságait és a kapcsolatot is fel fogja venni a többiekkel.
 Ha kíváncsi vagy rá, hogy mi mindenről ír még a január 1-én életbe lépő új köznevelési törvény, akkor kattints ide:
 A törvény óvodáról szóló része
A teljes köznevelési törvény szövege

You Might Also Like

0 megjegyzés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Popular Posts

Like us on Facebook

Flickr Images