Talán már mindenki hallott a mohácsi Busójárásról, mely 2009 óta az Emberiség Szellemi Kulturális Örökségének is része lett. Magyarországon talán ez a legnagyobb téltemető farsangi népszokás, melyre évről évre több tízezer vendég látogat el. Első pillantásra kicsit ijesztőek a hatalmas, bundába, félelmetes álarcba öltözött busók, főleg a gyerekek számára. De közöttük járva kiderül, hogy barátságosak, a gyerekeknek cukrot osztogatnak, megsimogatják őket, hogy eloszlassák félelmüket a néha felnőtt szemmel is ijesztő maskarákkal szemben. Ha nem sikerül elutazni személyesen a Duna parti kisvárosba, készítsünk otthon busóálarcot! Ha pedig részesei voltunk az eseménynek, a gyerekek valószínűleg szívesen mesélnek majd róla, ha nem is szóban, de rajzban, alkotásban.

A jelmezbe bújás a gyerekek számára varázslatos, mesebeli dolog. Teljesülhet a kívánságuk és azzá válhatnak, amivé szeretnének. Végre bebújhatnak a bátor harcos, a minden akadályt legyőző királyfi, a mindenkit elbűvölő szépséges királykisasszony, vagy a szeretetreméltó, vidám bohóc bőrébe. Ha saját maguk változnak át boszorkánnyá, szellemmé, már nem is lesz számukra olyan félelmetes a mesék gonosz figurája. A felnőttek már ritkán öltenek jelmezt, pedig érdemes lenne nekik is megtapasztalni ennek a cselekedetnek a vágyteljesítő, kompenzáló hatását. Segítsünk a gyerekeknek, hogy teljesüljön a kívánságuk, ne erőltessünk rájuk olyan jelmezt, amiben nem érzik jól magukat! Igaz, nem mindig könnyű a megvalósítás, de egy-egy kiegészítő elkészítése nem is olyan nagy feladat.
Ilyenkor farsang táján felnőttek és gyerekek egyaránt tartanak jelmezes mulatságokat. A felnőtteknél ez általában a táncolást foglalja magába, gyerekeknél viszont nem árt odafigyelni arra, hogy az egész maskara nagyobb igénybevételnek van kitéve. Fontos szempont, hogy a kisgyermek kényelmesen tudjon benne mozogni, ugrálni, sőt még olyan mozgásokra is alkalmas legyen, amire a felnőttek talán nem is gondolnak: lehessen benne a szőnyegen hemperegni, négykézláb mászni, de legalább törökülésbe leülni. Nem jó, ha túl sok kellék tartozik hozzá (legyező, kosár, focilabda, kampósbot), mert ezektől egy idő után úgyis megválnak a gyerekek (kivéve természetesen a kardokat pisztolyokat és más fegyvereket:). Ezért, ha lehet az arcukra ne tegyünk répa-, vagy bohócorrot, madárcsőrt, sőt a divatos hercegnős szemüveg-álarcok is egy idő után feleslegessé válnak. Hogy mégis egy kicsit elvarázsoljuk őket, inkább fessük ki az arcukat a választott karakterüknek megfelelően! Persze ezt se vigyük túlzásba, mert az evés-ivás-játék közben hamar elmaszatolódik majd.

Verseket nem csak akkor "tanulunk" az oviban, ha anyák napi, vagy évzáró műsorra készülünk. Az óvodai nevelés mindennapi feladatához tartozik, hogy megszerettessük a gyerekekkel a gyermekirodalmi alkotásokat: mondókákat, verseket, meséket. Sokféle módon lehet ezt megtenni: nagyon kedvelik például a gyerekek, ha a versikéket egy bizonyos - a vershez illő - báb segítségével mondogatjuk; télen lehet ez egy jegesmaci, hóember, vagy éppen pingvin figura. A téli verseket sokszor hallják a gyerekek rajzolás, festés, alkotás közben, vagy éppen amikor kinézünk az ablakon a hóesést csodálva. Így összekapcsolódva a többi nevelési területtel még hatásosabbá válnak a költemények, hiszen nemcsak hallják a versben a tél jellemzőit, hanem saját maguk érzékelik és alkotásaikban meg is jelenítik azokat. A versek segítségével szinte észrevétlenül jutnak fontos ismeretek birtokába: megtudják, mi történik télen a földben megbúvó magocskákkal, a megkopaszodott fákkal, és hogyan segíthetnek az éhes kismadarakon. Biztosan rákérdeznek majd, mi is az a zúzmara, a dér, miből lesz a jégvirág, így további hasznos beszélgetés alakulhat ki a versben hallottakkal kapcsolatban. Ha sokszor jutnak ilyen típusú élményhez fejlődni fog kifejezőkészségük, mondatalkotásuk, ritmusérzékük is, és remélhetőleg iskolás korukban is szívesen olvasgatnak majd verseskönyveket - immár egyedül.

Az óvodás gyerekek is sokat tanulnak az oviban, de egészen máshogyan, mint a iskolások. Az ovisok úgy szereznek maradandó ismereteket, ha átélik, megtapasztalják a dolgokat, érzékszerveiket használhatják a megismeréshez. A gyümölcsöket, zöldségeket például nem könyvből nézegetjük, hanem megfogjuk, megtapogatjuk, megszagoljuk, megkóstoljuk, salátát készítünk belőlük, sőt játszunk vele: boltosat, főzőcskét, kakukktojás-játékot, meg amit ők még kitalálnak. Csak azt tudják megtanulni, ami érdekli őket, ezért igyekszünk mindig olyan játékokat, tevékenységeket kínálni nekik, ami számukra érdekes, örömet okoz. A feladatlapok éppen ezért azoknak a gyerekeknek valók, akik kimondottan szeretik az ilyen típusú feladatokat, már várják az iskolát, szívesen játszanak iskolásdit. Sohasem szabad erőltetni a feladatmegoldást, azt remélve, hogy ettől majd biztosan okos lesz a gyerek. Ha nem leli benne örömét, akkor az ellenkező hatást érjük el.
Ilyenkor januárban lekerülnek az oviban is a karácsonyi dekorációk, de azért nem maradnak dísz nélkül az ablakok és falak. Miért is fontos, hogy díszítsük, szépítsük környezetünket? A gyerekek esztétikai érzékét ilyen módon is formáljuk. Beléjük ivódik a színek-formák-tárgyak harmóniája, kellemesen érzik magukat a hozzájuk közel álló motívumok között. A számukra is könnyen befogadható, megnevezhető figurák mind-mind az adott évszakhoz kapcsolódnak, így mélyítve, tudatosítva naponta az erről alkotott ismereteiket. Tehát, ha időnk engedi varázsoljunk mi is egy kis téli hangulatot otthon - még jobb, ha ezt a gyerekekkel együtt tesszük.
