Előfordul, hogy szilveszterkor néhány családban nem(csak) a felnőttek mennek szórakozni, hanem a gyerekeknek is rendeznek valamilyen bulit. Több családot is ismerek, ahol a baráti társaságok retye-rutyástul összejönnek és felnőttek-gyerekek együtt szórakoznak - egy darabig, míg a kisebbeknek ágyba nem kell bújni. Ha ez a helyzet, érdemes egy-két játékötlettel is készülni, amivel le lehet kötni a gyerkőcöket egy darabig. Ilyenkor természetesen főleg a táncolós, bohóckodós játékok kerülnek előtérbe.
Még mindig van egy hétvége karácsonyig. Ha eddig nem tettétek, talán tudtok még időt szakítani arra, hogy nagymamának, nagypapának, vagy unokatesóknak valami szép meglepetést készítsetek saját kezűleg. A következő ajándékötletek kb. egy óra alatt elkészülnek. Ez nem is olyan nagy ár azért az örömért, amit majd a megajándékozott arcán fogtok látni. Igaz? Nem beszélve arról, hogy a gyerekeknek is jól fog esni az az együtt töltött kis idő, amíg barkácsoltok, beszélgettek esetleg egy karácsonyi CD és gyertyafény mellett.
Egy hét van még vissza karácsonyig. Ha még nem volt idő ajándékot készíteni a gyerekekkel, ne keseredjetek el! Megmutatok pár olyan ötletet, amelyekkel gyorsan és egyszerűen, olcsó alapanyagokból tudtok rövid idő alatt ajándékot varázsolni. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ezeket az ötleteket egy nagyon hasznos könyvből merítettem, amelyet a karácsonyi készülődés idején én is sokat forgatok. A címe: Kreatív Karácsony. Mindenkinek csak ajánlani tudom!
Eszetekbe jutott már, milyen jó ajándék lehet nagypapának, nagymamának, ha verssel, énekkel köszöntitek őket Szentestén? Például ezzel:
Karácsonyi mondóka
Karácsonyi csengő vagyok,
csilingelek az ágon,
örüljetek, megérkezett
Télországból Karácsony.
Karácsonyi mondóka
Karácsonyi csengő vagyok,
csilingelek az ágon,
örüljetek, megérkezett
Télországból Karácsony.
Jó, ha már pici korban megéreztetjük a gyerekekkel azt, hogy ajándékot készíteni és adni is nagyon jó dolog. Persze, ők még úgy hiszik, hogy a Jézuska, vagy az angyalok hozzák az ajándékot a karácsonyfa alá, de ez mellett mesélhetünk nekik arról is, ami igazán fontos az ünnepek közeledtével: jó együtt lenni azokkal, akiket szeretünk. Szeretetünket pedig sokféle módon mutathatjuk ki: azt mondjuk: "szeretlek", vagy csak becézve szólítjuk meg egymást: "angyalom...", "csillagom...", vagy örömet szerzünk egymásnak; azzal, hogy segítünk, vagy éppen saját kezűleg készítünk valami apró meglepetést. Akinek adjuk, biztosan eszébe fogunk jutni, akárhányszor csak ránéz az év során.
Az advent és a karácsony elképzelhetetlen gyertyák nélkül. Ahol azonban kisgyermek van a háznál nem könnyű biztonságosan elhelyezni és meggyújtani a gyertyákat, nélkülözhetetlen a felnőtt jelenléte.
De talán nem is baj, hiszen nagyon jó dolog együtt ülni a gyertya lángja mellett és mondjuk mesét olvasni, vagy beszélgetni TV nézés helyett. Ha nincs erre időnk hétközben, vigyünk be legalább egy kis gyertyát az esti lefekvéskor a gyerekszobába, tegyünk be halkan egy karácsonyi CD-t és adjunk magunknak legalább 5-10 percet a kikapcsolódásra az egész napi rohanás után. Ha hétvégén jobban ráérünk, megvalósíthatunk egypár dekorációs ötletet az alábbiak közül is.
Már csak két hét van vissza karácsonyig. Ilyenkor már minden az ünnepet idézi az oviban is: karácsonyi dalokat énekelünk és hallgatunk, betlehemes játékot tanulunk, hogy meglepjük vele a szülőket, karácsonyi ajándékot készítünk titokban. A babaszobában karácsonyi ebédet főznek a gondos "anyukák" és feldíszítik az asztalt is. Az adventi koszorú gyertyáit számoljuk, no meg azt, mennyit kell még aludni, hogy legyen karácsonyfa. Ilyenkor a feladatlapok is csak karácsonyiak lehetnek!
A karácsony hangulatához elválaszthatatlanul hozzátartoznak az angyalkák. Készülhet belőlük karácsonyfadísz, dekoráció, kedves ajándék. Ha füzért készítünk belőlük, díszíthetjük vele az ablakot, vagy a polc szélét is. Most egy egyszerű sablont mutatok meg, mert ezt a gyerekek már egyedül is ki tudják vágni. Nem kell hozzá semmi más, csak fehér papír, színes ceruza és tortapapír.
A papírhajtogatás nagyfokú koncentrációt, pontosságot igényel, ezért kisgyerekeknél csak nagyon egyszerű formákkal szoktunk próbálkozni. Az én tapasztalatom viszont az, hogy az ovis gyerekek is nagyon szeretnek hajtogatni. Igaz, segítségre van még szükségük, hiszen finommozgásaik még nem annyira fejlettek. Ezért ha hajtogatni szeretnénk, válasszunk nagy méretű papírt, amelyből ők is könnyebben ki tudják alakítani a kívánt formát. Rengeteg ismeretet szereznek eközben a mértani formákról (hiszen a négyzetből háromszög lesz), a téri irányokról (mert egyszer lefelé hajtjuk, aztán befelé a közepéig - ráadásul ezt mondjuk is közben!) és szem-kéz koordinációjuk, finommotorikájuk is fejlődni fog.
A dominó azért jó játék, mert a legegyszerűbb változatban még a legkisebb ovisokkal is játszható. Ha pöttyök helyett képek szerepelnek rajta, akkor csak meg kell találni a megfelelő párokat egymás mellé. Lehet közösen játszani (amikor együtt keresgélünk), és lehet úgy, hogy kétfelé osztjuk a dominókat és mindenki csak a sajátjaiból válogathat. Ilyenkor természetesen az a győztes, aki legelőször le tudja rakni az összes dominóját. Ha a dominón lévő képek már a karácsonyt idézik, megint tettünk egy kis lépést az ünnepi hangulat megteremtése felé.





