Cumival az óvodába?

péntek, augusztus 31, 2012

Ha egy kisbabáját babakocsiban toló anyukát látunk az utcán és a kicsi szájában ott a cumi, nem igazán lepődünk meg. Az édesanyák egy része természetesnek tartja, hogy síró csecsemőjét cumival vigasztalja meg és ebben a környezete sem talál semmi kivetnivalót. Ahogy azonban nődögél a lurkó, egyre többször hallja az anyuka az ismerősöktől, rokonoktól: "Még mindig cumizik?" Az elképedés akkor hág a tetőfokára, amikor a kicsi az óvodát is cumival kezdi meg. Ekkorra sok anyuka is úgy érzi, hogy már "nem való" ekkora gyereknek a cumi, de mégis tanácstalan, mit tegyen. Várjon, amíg magától leszokik a gyerek, vagy egyszerűen vegye el tőle?





Miért is kezd cumizni a baba? 
A legtöbb kismama általában már a baba születése előtt állást foglal abban a kérdésben, hogy fog-e adni majd cumit a megszületendő babájának, vagy nem. Sokszor előfordul az is, hogy a baba megszületése után ezek a szilárd elhatározások megdőlnek, főleg akkor, ha a baba sírós, nyűgös, nehéz megvigasztalni.

 Minden anyuka tudja, hogy a babáknak van kimondott szopási igényük, mely nemcsak a táplálkozást szolgálja, hanem a megnyugvást is.
A babák egy része az ujjszopással elégíti ki ezt az igényt. Őket  általában nem is lehet cumival megvigasztalni, mert nem fogadják el. 
A másik részük pedig nagyszerűen megnyugszik a cumival, ebben az esetben nem is merül fel a szülők részéről, hogy elvegyék a kicsitől a nyugtatásnak ezt a módját. De mi a helyzet, ha a gyerkőc egyre nagyobb lesz és a cumi még mindig nélkülözhetetlen a számára?

A szakemberek úgy gondolják, hogy többek között azért is jobb az ujjszopás, mert a gyermeknek a növekedése során egyre nagyobb szüksége lesz a kezére, hiszen elkezd vele fogni, játszani, tevékenykedni. Mire nagyobbacska lesz, már csak azokban a helyzetekben veszi szájába az ujját, amikor megnyugvásra vágyik (alvás, szorongás).
A cumi ezzel szemben nem akadályozza meg a gyermeket a játékban, így sokszor egész napos szokássá válik. Ha egy kisgyerek még cumizik 3 éves korában, akkor az óvodakezdés idején általában fokozottan szüksége lesz rá, hiszen éppen a szorongását, az ismeretlentől való feszültségét akarja így oldani. Ez az időpont ebből kifolyólag nem alkalmas arra, hogy leszoktassuk erről a tevékenységről. 

Szeretnék veletek megosztani két gyakorlati példát, hiszen minden óvónéni találkozik ilyen esetekkel.

Többször előfordult már, hogy egy-egy anyuka szégyellte, hogy óvodába lépő kisgyermeke még cumizik, ezért nem mondta el nekünk, nem is hozta el az oviba a cumit, azt gondolva, hogy a kicsi így legalább leszokik róla. Így történt ez Joci esetében is. Talpraesett, életrevaló kisfiú volt, szívesen jött óvodába. Hamar megszokta a közösséget, rögtön barátkozott, kereste a kapcsolatot társaival. Sírni szinte nem is hallottuk, csak ha a vad játék közben véletlenül megütötte magát. Az első óvodai hét után megbeszéltük az anyukájával, hogy délután is az oviban marad. Amikor azonban lefekvéshez készülődtünk és Joci nem találta a megszokott tárgyat, amivel megnyugtathatja magát, keserves sírásba kezdett. Rögtön közölte is, hogy ő cumi nélkül nem tud elaludni és vigasztalhatatlan volt. Bárhogy is próbáltuk csitítgatni, nyugtatgatni, teljes kétségbeeséssel sírt és persze aludni sem tudott (bár egy idő után a nagy sírás hüppögéssé szelídült). Aznap délután megbeszéltük a dolgot az anyukával és kértük, hozza el másnap a cumit. Így is történt és alváskor a kisfiú már a mese vége előtt mély álomba merült a megszokott cumijával a szájában. A cumi még sokáig kellett az alváshoz, egyszer azonban előfordult, hogy véletlenül otthon maradt. Most már azonban nem volt sírás, mert az addigra már megismert környezet, az ismerős óvónéni közelsége, a megszokott mese és alvási rituálé már elegendő volt ahhoz, hogy ennek ellenére sikerüljön elaludni a kicsinek. 

Vannak olyan gyerekek, akik még napközben is ragaszkodnak a cumihoz. Így volt ez Zsoltinál is. A csoportba lépés pillanatától bent volt a szájában a cumi, még játék közben is, csak evéskor volt hajlandó kivenni. Ha mondott valamit, azt is cumival a szájában tette, így beszéde is érthetetlen volt számunkra. Ilyen esetben világos, hogy idővel csökkenteni kell a cumizást (a beszédfejlődés és a társas kapcsolatok kialakítása miatt), de ezt sohasem tesszük erőszakosan, hirtelen. Az esetek többségében ez a folyamat többnyire magától, kis segítséggel is végbemegy. Érdekes volt megfigyelni, hogy az idő elteltével egyre többször kérték a gyerekek a cumizó kisfiútól, hogy vegye ki a cumit a szájából, mert nem értik, hogy mit mond. Ilyenkor a kisfiú azonnal kivette azt és ott is hagyta, ahol éppen játszott. Amikor lefoglalta magát a társakat figyelve, vagy a sok új, érdekes játékkal játszva, nem is hiányolta a cumiját. Az is sokszor megtörtént, hogy evés után elfelejtette visszatenni a szájába. Ilyenkor csak annyit tettünk, hogy betettük a szekrénybe, nehogy elvesszen. Nagyon hamar eljutottunk odáig, hogy Zsolti az egész délelőttöt úgy töltötte el, hogy nem volt szüksége a korábban nélkülözhetetlen cumijára. Alváskor persze rögtön kérte és meg is kapta, de ebből sem csináltunk gondot. 

Ha kiegyensúlyozott a gyermek élete, hamarosan magától fog leszokni róla (előbb-utóbb a cumi tönkremegy), és ezért ti, szülők is sokat tehettek. Ne hívjátok fel rá mindig a figyelmét, ne sürgessétek, ne erről szóljon minden. Legyetek türelmesek és igyekezzetek minél harmonikusabbá tenni az otthoni körülményeket, akkor meg fog oldódni magától is a cumi-dolog.

Nézd meg, mit mond Vekerdy Tamás az ujjszopással kapcsolatban:



You Might Also Like

0 megjegyzés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Popular Posts

Like us on Facebook

Flickr Images