Ilyenkor januárban lekerülnek az oviban is a karácsonyi dekorációk, de azért nem maradnak dísz nélkül az ablakok és falak. Miért is fontos, hogy díszítsük, szépítsük környezetünket? A gyerekek esztétikai érzékét ilyen módon is formáljuk. Beléjük ivódik a színek-formák-tárgyak harmóniája, kellemesen érzik magukat a hozzájuk közel álló motívumok között. A számukra is könnyen befogadható, megnevezhető figurák mind-mind az adott évszakhoz kapcsolódnak, így mélyítve, tudatosítva naponta az erről alkotott ismereteiket. Tehát, ha időnk engedi varázsoljunk mi is egy kis téli hangulatot otthon - még jobb, ha ezt a gyerekekkel együtt tesszük.
Egyszerű hópihe
Kép forrása: Kreatív Karácsony, Szalay Kiadó, 2005 |
Hópihe csíkokból
Ez az egyszerű hópihe is tökéletesen megfelel a kisgyermekek kézügyességének. Egyforma hosszú csíkokat kell vágni, melyek végét V alakban bevágjuk. Hármat (vagy akár többet is) egymásra ragasztunk és már készen is van a hópihénk. Ha kartonból készítjük, cérnával fel is lógathatjuk, ha vékonyabb lapból, akkor ragasszuk gyurmaragasztóval az ablakra! Próbálgathatják a gyerekek a csíkokat különböző vastagságúra és hosszúságúra vágni, így mindig másfajta lesz a hópihe (és közben persze megismerik a vékony-vastag, hosszú-rövid fogalmakat is).
Hópihe négyzet formából
Ez a variáció már nehezebb, hiszen bonyolult vonalak mentén kell kivágni a papírt. Inkább ügyes kezű iskolásoknak ajánlom. Ehhez a sablonhoz elég egy A/4-es lapot félbe-, majd újra félbehajtani, így egy kisebb négyzetet kapunk. Erre a kis négyzetre rajzoljuk rá az alábbi mintát.
Hópelyhek sablon alapján
Ezeket a hópelyheket egyszerűen csak ki kell vágni fehér vastagabb kartonból. A megfelelő méretben kinyomtatott sablont átrajzolhatjuk indigóval is egy fehér kartonlapra, aztán körbevágjuk és kész is.
Hópehely háromszög formából
Ezt a hópehely-mintát egy negyedikes rajz tankönyvben találtam, tehát feltételezhetően kisiskolás gyerekek már el tudják készíteni. A leírás szerint írólapból készül. Íme a hajtogatás menete:
A rárajzolandó mintának nincs méretarányos sablonja, de a mintázat elég egyszerű, csak egy vonalzó kell hozzá. A lenti képen még néhány ötletet találtok. A lényeg, hogy a hópihe mintázat a képzeletünkre és a kézügyességünkre van bízva, nem feltétlenül kell sablon után dolgoznunk,cél az egyéni ötletek kitalálása. Hagyjuk, hogy elragadjon a fantáziánk!
Képek forrása: Horváth Katalin - Imrehné Sebestyén Margit: A Képzelet Világa 4. osztály, Apáczai Kiadó, 2006 |
Hópehely papírgurigákból
Ehhez a hópehelyhez megfelelőbb a fehér műszaki rajzlap, mert annak van tartása.
Így készül lépésről lépésre:
1. Vágj ki 4 db 7x2 cm-es csíkot és karcold meg az egyik végétől 1 cm-re.
A karcolt vonal mentén hajtsd be és ragassz belőle csepp alakot.
2. Vágj ki 4 db 5,5x2 cm-es csíkot és karcold meg az egyik végétől 1 cm-re
és ragassz belőle ugyanúgy csepp alakot.
3. Vágj ki 8 db. 3,5x2 cm-es csíkot, amit ceruza, vagy szívószál segítségével
sodorj össze guriga alakúvá.
4. Először a négy nagy csepp alakot ragaszd egymáshoz, aztán közéjük négy
gurigát a kép szerint. Az elemeket aztán variálhatod kedved szerint.
Képek forrása: Sztanevné Rácz Katalin: Papírcsodák, Pannon-Literatúra Kft, 2009 |
- Ragasztóként erős hobbyragasztót használj, amit nem maszatolódik.
Talán mondani sem kell, ez csak türelmes, kitartó, pontos munkára képes felnőtteknek való.
Profi hópihe
Ebbe is inkább a gyerekek nélkül vágjunk bele, mert nagyobb odafigyelést igényel az elkészítése. Az eredmény viszont kárpótol a fáradozásért.
Ezekhez a szép hópihékhez sablon is tartozik, de hogy igazán pontosan tudd használni, szükség lesz egy kis mértani alapismeretre. Hajts félbe egy A/4-es lapot (ezt a hajtásvonalat az alábbi képen a szaggatott vonal jelzi), aztán fogj egy körzőt,amit nyiss ki 10 cm-re.
Szúrd a körzőt a felezővonal legalján lévő pontba (ezt az M jelöli) és rajzolj egy körívet! Ezután szúrd a körző hegyét az A pontba, és ugyanígy 10 cm-es sugárral rajzolj egy kis körívet, ez lesz a A'. Ezután a B pontból is rajzolj egy kis körívet, ez lesz a B'.
Az M pontot kösd össze az A' és B' pontokkal. Ezzel kész a mértani sablon, ezt fogjuk felhasználni a hópihék papírjának meghajtogatásához.
Vegyél egy négyzet alakú lapot, ami lehet fehér, vagy akár halványkék is (a képen sárga színű), kb. 15x15 cm-es. Hajtsd meg az átlója mentén, így egy háromszöget kapsz. Helyezd ezt a háromoszöget az előbb megszerkesztett mértani sablonra így:
Ezután hajtsd fel a háromszög jobb oldali csücskét a bal oldali egyeneshez (ez az, ami az M pontot és az A' pontot összeköti).
Aztán hajtsd fel a bal oldali csücskét is a másik egyeneshez (ami az M pontot a B'-vel köti össze.
Ezzel készen van a hópihe alap. Erre kell felrajzolni a mintát, amit aztán ki kell vágni. Kivágás után csak szét kell nyitni és kész. A mintákhoz tartozó sablonokat ide kattintva töltheted le:
A sablonok nagyon hasonlóak egymáshoz, egy kis változtatás azonban mindegyiken van, nem lesznek egyformák.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése